Elbukott az áramadó, és vele együtt a minisztériumi felelőse
A korábbi tervekkel ellentétben idén vélhetően nem születik meg a törvény az új áramadó bevezetéséről.
A korábbi tervekkel ellentétben idén vélhetően nem születik meg a törvény az új áramadó bevezetéséről.
Külön termék lesz az elektromos autók töltéséhez felhasznált villamos energia, amely így külön árazást kaphat.
A magyar kormány terve szerint harmincezer elektromos autót helyeznek forgalomba 2020-ra. Reális ez a cél?
A bajorok szépen csendben megújították népszerű elektromos kisautójukat, mi pedig kíváncsian fogtunk bele a tesztbe, hogy megállapítsuk: mennyivel lett jobb autó a BMW i3?
A cég szerint az Egyesült Királyság a japánok példáját követheti, legalábbis ami az elektromos töltőhálózat méretét illeti.
Fásítani kell az itthoni felszíni parkolóhelyeket, valamint elektromos gépjármű töltőállomásokat kell kiépíteni egy bizonyos méret felett – derül ki a keddi Magyar Közlönyből.
Elképesztő tempót diktál a Tesla, illetve az elektromos és hibrid autók piaca; a gyors növekedést az eladott darabszámok mellett az is jól mutatja, hogy az idény nyáron már ötször annyi elektromos töltőkút működött világszerte, mint egy évvel korábban.
Elektromos töltőoszlopot adtak át Budapest belvárosában, a Magyar Tudományos Akadémia mellett, az átadón Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár azt állította, hogy a következő kormány is abba az irányba halad, hogy segítse az elektromos autók vásárlóit.
Az ABB 200 db elektromos jármű gyorstöltő-állomás szállítására kapott megbízást a Fastned társaságtól Hollandia egész területére kiterjedően. Így 2015-re 50 kilométerenként áll majd rendelkezésre elektromos jármű gyorstöltő szolgáltatás az országban.